már
17

Hozzávalók:

  • 8 evőkanél darált dió
  • 4 evőkanél nádcukor
  • 4 evőkanál szőlőcukor (vagy gyümölcscukor)
  • 4 tojás
  • 4 evőkanál víz
  • nagy csipet sütőpor
  • 4 közepes alma
  • fahéj
  • 2 evőkanál cukor
  • 10 dkg étcsoki
  • 2 evőkanál kakópor
  • 2 evőkanál habtejszín
  • kb. 10 dkg vaj

Elkészítés:

Elő kell melegíteni a sütőt 180 fokra, majd gyakorlatilag piskótát sütünk a dióból, tojásból, vízből és cukorból. A tojásokat szét kell választani, fehérjéből keméyn habot verni, a többi hozzávalót meg csomómentesen kikeverni. Ezután óvatosan belekeverjük a fehérjét a masszába és átöntjük a formába. Ha nem szilikon, érdemes kivajazni, hogy ne ragadjon bele.

Amíg a tészta sül, ez kb. 30 perc, addig az almát pucoljuk, vékony szeletekre vágjuk és egy kevés vajon elkezdjük párolni. Két evőkanál cukrot összekeverjük a fahéjjal és ráöntjük az almára, majd alaposan összekeverjük és lefedjük. Kb. 10 percig hagyjuk főni a saját levében közepes lángon. Ekkor fedő le, hőfok fel és addig rotyogtatjuk, míg a lé el nem fő, majd félretesszük hülni.

A csokimázhoz vizet forralunk, majd egy hőálló tálba beletördeljük a csokit, belekockázunk 5-7 dkg vajat, mehet bele a tejszín és a kakaópor is. Ha forr a víz, a tálat az edényre tesszük és kevergetjük, amíg krémes massza nem lesz belőlük. Ha ez is megvan, ezt is lehet hülni hagyni.

Tűpróbával ellenőrizzük, mikor lesz kész a tészta, majd hagyjuk teljesen kihülni, különben nem lesz jól vágható. Ekkor mennyiséget maximum félbe lehet majd vágni, de az is lehet, hogy annyiba sem. Ha sikerül felezni, akkor a két réteg közé mehet az alma, tetejére, oldalára meg a csokikrém. Ha nem sikerül felezni (mint nekem legutóbb), akkor a tetejére megy az alma és így rá a csokikrém. Ízélmény ugyanaz mindkét esetben.

süti beállítások módosítása